Duguláselhárítás – szakember vagy otthoni megoldások

Ha duguláselhárítás forog kockán, akkor vannak, akik saját kezűleg szeretik megoldani a dolgot, de akadnak olyanok is, akik inkább szakember segítségéhez folyamodnak. Utóbbi habár elsőre költségesebb megoldásnak tűnhet, hosszú távon mégis a mi malmunkra hajtja majd a vizet.
A dugulás mindig a legrosszabbkor jelentkezik
A fürdőszoba és konyha a lakás azon részei, amik mindennapos használatba vannak véve. Ez amellett, hogy nagy terhelést ró a lefolyókra, olyan szennyeződések is kerülhetnek ide, amelyek idővel akár teljesen el is zárhatják a víz útját. Éppen vendégeket várunk otthon, el vagyunk havazva teendőkkel és pont eldugul a WC csésze, vagy nem megy le a víz a kézmosóban. Egy dugulás valahogy sosem jön jókor, így minél előbb próbálunk szabadulni a problémától. Sokan kísérleteznek házi módszerekkel, hiszen találhatunk köztük olyanokat, amik egy enyhébb fennakadás esetén eredményes megoldást tudnak nyújtani. Az ecetes-szódabikarbónás egyveleget, a jó öreg WC pumpát, és a forró vizes leöblítést szinte már gyerekkorunk óta ismerjük. A házi praktikákkal való duguláselhárítás azonban olykor csak időszakos megoldást jelent, hiszen komolyabb tényezők is állhatnak a háttérben. Habár a csőtörés például a legrosszabb forgatókönyv, mégis általában ez a lehetőség csak legutoljára fordul meg a lakástulajdonosok fejében. Pedig a szakemberek nem győzik elégszer hangsúlyozni, hogy a visszatérő dugulások mögött sajnos nagy eséllyel ilyen probléma húzódhat meg, így bölcsebb segítséghez folyamodni.
Mi lehet az oka annak, hogy sokan vonakodnak a segítségnyújtástól?
- Bizalmatlanság: a duguláselhárítás szolgáltatás nemcsak egy újabb pénzbeszedési lehetőség a szakemberek részéről, hanem egy igenis fontos lépés otthonunk állagának megóvásában. Ahol ugyanis egyszer dugulás ütötte fel a fejét, ott sajnos valószínűleg visszatérő vendég lesz, és megeshet, hogy csőtörés áll a háttérben. Nem mindenkinek lapul a zsebében azonban egy megbízható szakember telefonszáma. A Dénes Építőipari Kft. profi vízvezeték szerelő csapata több mint 20 éves szakmai múlttal rendelkezik, és ez idő alatt számtalan otthont szabadított már meg a dugulástól, végérvényesen – az elvégzett munkára pedig minden esetben garanciát vállalnak.
- Extra költségek: egyrészt mindenki igyekszik spórolni és inkább maga megoldani a problémákat, másrészt pedig úton-útfélen lehet hallani olyan történeteket, hogy csak a helyszíni kiszállás során derült ki, hogy többe fog kerülni a szolgáltatás, mint vártuk. A Dénes Építőipari Kft.-nél a duguláselhárítás például minden esetben fix áron történik meg, így már előre tájékozódhatunk a felmerülő díjakról, és a rejtett költségek miatt sem kell aggódnunk. És akár 0-24 órában kérhetjük a segítségüket!
- Felfordulás: tény és való, hogy ha duguláselhárítás a cél, akkor nem szívesen kérünk segítséget, hiszen tartunk attól, hogy akár órákig meg sem lehet majd közelíteni a fürdőszoba környékét. Ha azonban profi szakemberek szállnak ki otthonunkba, akkor ezt hamar elfelejthetjük. A Dénes Építőipari Kft. csapata például olyannyira hatékonyan dolgozik, hogy akár fél óra alatt is megszabadíthat minket a dugulástól. A csatornakamerázás módszerével tárják fel a dugulás pontos okát, és szakszerű eszközökkel hárítják el a fennakadást.